7/10/2015

Budapest Pride blogturné: Becca Prior - A tanítvány


Bizonyára hallottatok már a Budapest Pride-ról. Az idei, 20. Pride alkalmából a Blog Turné Klub (BTK) szervezett egy nyílt blogturnét ebben a témában.  (Hivatalos leírás lentebb.) Úgy döntöttem én is részt veszek rajta, minél többen vagyunk annál nyomatékosabb az üzenet, amit közvetíteni próbálunk. Én Becca Prior A tanítvány című regényével szeretném felhívni a figyelmet a témára és mindenkit arra ösztönözni, hogy nyitott és elfogadó legyen. Jó olvasást!

2015. július 3-án, pénteken veszi kezdetét az idei Budapest Pride Fesztivál, melynek mottója: „Budapest Pride: 20 esztendőnk hatalom!”. A fesztivál leglátványosabb eseményére  a Budapest Pride Felvonulásra 2015. július 11-én, szombaton délután kerül sor.
A Blogturné Klub egy nyílt LMBTQ blogturnéval szeretné kifejezni támogatását az idén 20 éves  Budapest Pride tiszteletére. Ezen a turnén olyan könyvek vesznek részt, amelyek fő- illetve mellékszereplője leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű vagy queer.
A turnéban résztvevő blogok részvételükkel támogatják, hogy olyan társadalomban éljünk, amely véget vet a kirekesztésnek és egyenlően elfogadó minden polgárával szemben.
A turné időpontja: 2015. július 3-12.


Rainbow-Flag copy.jpg


A fikciós történet egy kiemelkedően tehetséges, fiatal egyetemi professzor és azonos nemű tanítványa között kibontakozó, perzselő szenvedélyről szól, sajátos formában. A vonzalom, az önmarcangolás, a beismerés és a beteljesülés fázisait mindkét főszereplő szemszögéből láthatja az olvasó, betekintést nyerve abba, mi játszódik le egy fiatal fiú lelkében, aki ráébred, hiába futott eddig a lányok után, most mégis egy férfi iránt táplál eddig soha nem tapasztalt, olthatatlan vágyat.
A tanítvány tabukat döntöget, kendőzetlenül tárja az olvasó elé a szexuális beteljesülés legintimebb részleteit is, de bebizonyítja, a szerelem azonos neműek között is lehet ugyanolyan elsöprő, mint férfi és nő között. A szerző az elsőkönyves Becca Prior, aki nem megbotránkoztatni, hanem szórakoztatni szeretné olvasóit, és elvinni egy olyan világba, amely ugyan rengeteg embert érdekel, mégis nagyon ritkán merünk beszélni, sőt olvasni is róla.


Nincs mit szépíteni, ez egy kínos téma, amiről ritkán beszélnek az emberek, pedig kéne. Ez a blogturné egy remek kezdeményezés 

Még sosem olvastam ezelőtt ilyen témájú könyvet, ezért kíváncsian, mégis félve nyitottam ki, mert 'Mi van, ha nem tetszik?'. Aggodalomra, így visszagondolva, nem volt semmi ok. Hősiesen bevallom, hozzá kellett szoknom, hogy a főszereplők azonos neműek, mert, mint mondtam, korábban még nem olvastam a témában és szokatlan volt a helyzet. A könyv elején lévő ajánlóval, amit Becca Prior írt én maximálisan egyet értek, mert első sorban a nyitott, befogadó és pozitív gondolkodású olvasóknak ajánlom. Hogy én az voltam-e, nem az én tisztem eldönteni, döntsétek el ti, akik olvassátok az értékelésemet a könyvről.


Tetszett a könyv, bár ennek is, mint minden másnak, vannak hiányosságai. A célja az volt, hogy szórakoztasson, emellett engem el is gondolkodtatott. Rengeteg megválaszolatlan kérdésem van ezzel kapcsolatban és néhány érdekesség is eszembe jutott, amiket bőszen lejegyzeteltem.

A sztori egy amerikai magániskolában játszódik, ahol az aktuális biológia tanár megnyer egy
pályázatot és az év hátra lévő részére otthagyja az iskolát. Őt helyettesíteni érkezik Lewis, a fiatal, meg nem értett zseni, aki a gimis évei alatt levelezőn végezte az egyetemet és az érettségire másfél évre már doktorált. 
Harry, a nagy nőcsábász szívből utálja a biológiát, ez az egyetlen tantárgy, ami nem megy neki, a biosz a mumusa. Mikor megjelenik az új professzor, akkor az előadásmódjával és a humorával megnyeri a fiút, aki elkezd vonzalmat érezni tanára iránt és ez nem egyoldalú.
Erről szólna a történet. Harry és Lewis kapcsolata abban más a többi ilyen témájú regényben szereplőtől, hogy ez nem csak két férfi szerelme, ami eddig társadalmilag nem volt annyira elfogadott, mint kéne, hanem egy tanár-diák viszony is, ami szerintem egy kicsit nagyobb probléma, tetézve azzal, hogy Harry még kiskorú is. Én kíváncsi lettem volna, hogyha esetleg nyilvánosan robban a bomba, akkor a kettő közül melyiknek van a nagyobb súlya. Az írónő stílusa fiatalos és gördülékeny, olykor-olykor humorral is megfűszerezi. Két szemszögből íródott, ami azt jelenti, hogy majdnem minden jelenetet kétszer olvasunk el, csak más szemszögben. Eleinte ezt élveztem, de a vége felé már kezdtek összemosódni a nézőpontok és talán egy kicsit unalmassá vált. A váltott szemszög, mikor nem mindent kétszer olvasunk, csak váltogatjuk a fejezetek narrálóit szerintem nyerőbb választás, mert ugyanúgy benne vagyunk mindkét karakter fejében, de nem duplázunk. Viszont talán a két szemszöges verzióban jobban megismerjük a szereplők jellemét.

Személy szerint, én a pimasz, néha bizonytalan Harryt jobban kedveltem, de mindketten olyan cukik, ha lehet így fogalmaznom, voltak, főleg együtt. Nagyon szeretem a párosukat.

Lewis, mint fentebb említettem egy 140-es IQ-val rendelkező, kicsit különc és szemtelenül fiatal biológia tanár, aki a tudomány mellett még a sportban és a zenében is jeleskedik, ráadásul külsőre sem utolsó. A történet elején kicsit visszahúzódó volt, nem igazán járt társaságba, magányos farkasként, a tudománynak szentelve az idejét élte a mindennapjait. A könyv második felében megtalálja a helyét és remek barátságot épít ki a diákjaival, akik még csajozni is elhívják. Az utóbbi szül néhány szórakoztató helyzetet is.

"Borzasztó igazságtalan az élet. Annyi nőm lehetne, mint égen a csillag, de nekem egy pasi kellene."

Harry az ügyeletes szívtipró, nőfaló focista, aki az első néhány fejezetben heterobb már nem is lehetne, de Lewis teljesen felforgatja az életét és rá kell ébrednie, hogy a saját neméhez vonzódik. Harry felett nem igazán tudok napirendre térni, a könyv elején hetero, csajozik és nem érdeklődik a pasik iránt, de miután megjelenik a biosz prof. ez megváltozik. Ezzel kapcsolatban maradt néhány kérdés bennem. Hogyha Harry valójában meleg, akkor hogyhogy nem volt ennek korábban semmi jele? Ezt nem tudhatjuk, de a könyv arra enged következtetni, hogy nem volt. Ebből adódik, hogyha Harryből csak Lewis hozta ki ezt a 'valódi énjét', akkor mi lett volna, ha Lewis egy nő? A srác ugyanúgy beleszeret és akkor marad hetero vagy akkor nem kelti fel az érdeklődését? Mert, ha Harry genetikailag homoszexuális lenne, akkor már egészen gyerekkorától lennének ennek jelei, nem? Ezekre a kérdésekre még nem találtam választ, szerintem nem is igazán fogok. Felírom őket az örök megválaszolatlan kérdések listámra közvetlenül a Peeta hogy élte túl a viadalt? után

A könyv vége pedig brutális. Gyanítottam, hogy így lesz vége, de nem voltam rá felkészülve. Rengeteg nyitott kapu maradt még és ott van a legfőbb kérdés is: Mi lesz a főszereplőkkel? 

Összegezve: Ez egy jó könyv, az apró hibák ellenére is. Erről a témáról igenis írni és beszélni kell, nem szabad a szőnyeg alá söpörni, nagyon jó dolognak tartom ezt a blogturnét  és örülök, hogy részt vehetek. Nagyon tetszett ez a könyv, két nap alatt kiolvastam és izgatottan várom a folytatást. Mindenkinek ajánlom, aki nyitott és pozitív, de azoknak is, akik elfogadóbbak szeretnének lenni embertársaikkal. Az is nagy dolog, hogyha valaki, valamilyen inger vagy hatás után, legyen az egy olvasott könyv vagy ez a blogbejegyzés, eldönti, hogy rálép az elfogadás rögös útjára és igyekszik jobb, nyitottabb emberré válni. Szóval, mindenkinek ajánlom az ilyen témájú könyveket, mert nem győzöm hangsúlyozni, hogy ne dugjuk homokba a fejünket. 


Természetesen a megszokott játék sem maradhat el! :) Három nyeremény könyv vár a szerencsés nyertesre: 1 példány Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el, 1 példány Ryan Loveless: Ethan és Carter, és 1 példány Becca Prior: A tanítvány.



Alább elolvashatod minden blogger kedvenc LMBT hírességét, közéleti személyiségét, a Te feladatod pedig, hogy beírd a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy mely blogon kiről olvashattál.



Figyelem: 72 óra áll rendelkezésre a nyertesnek az értesítő e-mailre válaszolni. Ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Kizárólag magyarországi címre postázunk! Sok szerencsét!



Zachary Quinto
Zachary Quinto nem a botrányairól híres, nem teregeti ki a magánéletét. 2011. őszén vállalta fel, hogy meleg, amivel többek között példát is akart mutatni a homoszexuális fiataloknak, hogy ne fojtsák el és ne érezzék emiatt kevesebbnek vagy rosszabbnak magukat, ez tiszteletre méltó. Én, személy szerint, az American Horrror Story-ból ismerem, de emellett még van néhány nagyobb szerepe.
Hogy én miért nézek fel rá?
Mert egy remek színész, aki felvállalta a másságát. Elérte, hogy ne legyen emiatt megkülönböztetve vagy diszkriminálva és ugyanolyan aktív a szakmában, ráadásul az felfelé ívelő színészi karrierje mellett meleg-jogi aktivistaként is tevékenykedik.








a Rafflecopter giveaway

Turné időpontok:

07.03. - Media-Addict.hu - Edouard Louis: Leszámolás Eddyvel

07.03. - Thinking About You - Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el

07. 03. - Egy könyvfüggő vallomásai - David Levithan - John Green: Will & Will





07.04. - Kiruu zakkant kuckója - Becca Prior: A tanítvány

07.04. - Könyvspirációk - David Levithan: Nap nap után





07.04. - Reelka's View - Lakatos Levente: Szigor

07.04. - Vivi könyves blogja - Ryan Loveless - Ethan és Carter




07.05. - Könyvlelő - James Dawson - This book is gay

07.05. - Mentavirág olvas - Alice Walker - Kedves Jóisten

07.05. - Readinger - Becca Prior - A tanítvány





07.06. - Kelly & Lupi olvas - Gilbert Adair: Álmodozók

07.06 - Readinger - Ryan Loveless - Ethan és Carter

07. 06. Egy könyvfüggő vallomásai : Sara Shepard - Flawless





07.07. - Kiruu zakkant kuckója - Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!

07.07. - Letehetetlen Blog - Michael Cunningham: Az órák

07.07. - Vivi könyves blogja - Becca Prior - A tanítvány




07.08. - Tekla Könyvei - Marie-Aude Murail: Oh, boy!

07.08. - Thinking About You - Becca Prior - A tanítvány

07.08. - Ryan könyvespolca - Cris Beam: I am J

07. 08. - Egy könyvfüggő vallomásai - Sara Shepard - Perfect





07.09. - MFKata gondolatai - Tiffany Reisz: A szirén

07.09. - Real Thoughts - Becca Prior: A tanítvány

07.09. - Reelka's View - David Levithan: Nap nap után





07.10. - Pastel Blue and Chocolate Cake - Becca Prior: A tanítvány



07.10. - Annie könyves blogja - Jodi Picoult: Gyere haza

07.10. - CBooks - Tiffany Reisz: Az angyal

07.10. - A könyv mechanikája - Michael Cunningham: Otthon a világ végén




07.11. - Thinking About You - Marie-Aude Murail: Oh, boy!

07.11. - Kristina blogja - Becca Prior - A tanítvány

07.11. - randomfinny - Madeline Miller: Akhilleusz dala

07.11. - The book world - Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!





07.12. - Könyvspirációk - Becca Prior: A tanítvány

07. 12. - Thinking About You - David Levithan - John Green: Will & Will

07.12. - Bibliotheca Fummie - Oscar Wilde: Dorian Grey arcképe

2 megjegyzés:

  1. Tetszett a kritika! :)
    A megválaszolatlan kérdésedre: Harry valószínűleg biszexuális, vagyis nekem ez jött le. Ha Lewis nő lenne ugyanezzel a stílussal, talán beleszeretne, talán nem... elképzelésem sincs.

    Kylla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. :) Az elméletedben pedig van logika, lehet, hogy így van. Ezt a részt nem éreztem a könyvben eléggé 'megmagyarázottnak'. Köszönöm a visszajelzést. :)

      Törlés