Kayden megtanulta, hogy egyetlen esélye a túlélésre az, ha némán tűri a szenvedést. Ha szerencséje volt, meg tudta húzni magát, és tette a dolgát, kibírta egyik napot a másik után. Ám egy este úgy tűnt, végül mégis oda a szerencséje – és az élete… míg fel nem bukkant egy Callie nevű lány, éppen időben, hogy őrangyalként megmentse.
Callie nem hisz a szerencsében. A tizenkettedik születésnapján történt szörnyűség óta nem. Miután túlélte a borzalmat, Callie eltemette magában az érzelmeit, és megfogadta, hogy soha senkinek nem árulja el, mi történt. Most, hat évvel később, még mindig küszködik ezzel a fájdalmas titokkal, ami kis híján felemészti.
Amikor a sors úgy hozza, hogy Kayden és Callie ugyanarra az egyetemre kezdenek járni, a fiú elszánja magát: megismerkedik a gyönyörű lánnyal, aki megváltoztatta a végzetét. A csöndes és visszahúzódó Callie még mindig fél bárkit is beengedni a világába. Kayden azonban biztos benne, hogy Callie okkal tért vissza az életébe. És minél inkább igyekszik a lány életének részévé válni, annál inkább rádöbben, hogy ezúttal Callie szorul megmentésre…
A megjelenéskor felfigyeltem a borítóra, elvégre gyönyörű, de akkor még nem akartam megvenni. A Trónok harca után, mikor romantikus, karakterközpontú sztorikra vágytam sokan ajánlották és úgy döntöttem adok neki egy esélyt, de mivel hallottam a gyilkos függővégről a Könyvfeszten a második résszel együtt szereztem be. Ennyit a körülményekről, így figyeltem fel a könyvre, most pedig leírom, hogy olvasás után, mi a véleményem róla.
"– Kibírom a hegeket, pláne azokat, amik kívül vannak."
~Kicsit elgondolkodtató, de nagyon igaz, mert mennyivel könnyebb átvészelni egy horzsolást, mint egy lelki traumát?"
Nagyon hasonlít a többi ilyen témájú könyvre, mégis más. Állandóan így ülök le egy két megtört lelkű fiatal témájú regény után, mert tény, hogy mind ugyanaz, mégis kicsit más. Az NA piac telítve van az ilyen történetekkel, a cselekmény kiszámítható és mégis megveszem őket és 4-5 csillagra értékelem. Egyelőre nem tudom, hogy miért van ez, megvan a varázsuk és mindegyikben van egyfajta sajátosság, valami egyediség, ami megkülönbözteti a többitől, még ha hasonló is marad, kicsit más. Ez összefoglalja a véleményemet az egész témáról, de szűkítsük a kört Callie-re és Kayden-re.
Gyönyörű történet két testileg és lelkileg is sérült fiatalról, akik még mindig cipelik a vállukon a terheiket, amiktől az évek során képtelenek voltak megszabadulni. A sorsuk furcsa módon keresztezi egymást és együtt talán képesek arra, amire egyedül nem, legyőzni a fájdalmat, hagyni, hogy begyógyuljon az évek óta tátongó seb és megpróbálni mosolyogni, még akkor is, ha fáj. Ezzel ismét több száz regényt írtam le. Hogy mi különbözteti meg azoktól Callie és Kayden történetét? Az égvilágon semmi és minden.
~Azt hiszem, ezt magamra tetováltatom... Gyönyörű ez az idézet.
A legutóbbi próbálkozásom a témával eléggé kudarcba fulladt (Tíz apró lélegzet), és az az előtti sem sikerült túlságosan fényesre (Várok rád), én mégsem adtam még fel. És hála az égnek nem hiába vagyok ilyen makacs, ugyanis ez kifejezetten tetszett.
A szereplők szimpatikusak voltak, bár Callie az elején kicsit khmm... fura volt. Ismét lenyomom a tudom én, hogy min ment át, de mégiscsak... szövegem, de nem bánom, mert tudom én, hogy miken ment keresztül, de néha már idegesített a túl csendes, túl visszahúzódó és zárkózott Callie és imádkoztam, hogy a végére felbátorodjon. Háááát... még mindig hagy maga után kivetnivalót, de elismerem, átment némi karakterfejlődésen, ami abszolút az előnyére vált. Nem tudom, hogy Callie traumáját csattanónak vagy fordulatnak szánták-e, de én a fülszövegből kitaláltam, hogy mi lehet az ő csontváza, úgyhogy engem annyira nem lepett meg. Kayden keresztjét pedig az első fejezettől kezdve ismerjük. Térjünk át kicsit Kaydenre. A főszereplők közül ő volt számomra az érdekesebb, akit jobban meg akartam ismerni és akinek a problémái jobban érdekeltek és nem azért, mert ő volt a könyves álompasi, hanem azért, mert őt kicsit valósabbnak éreztem. Mindkét dolog borzalmas, de a Callievel megtörtént szerepel majdnem minden NA könyvben és már elég rendesen körbejártuk a témát, míg a Kayden féle szerintem ritkább, legalábbis a könyvekben. A női főszereplővel egyetemben Kayden is jelentős karakterfejlődésen megy át, ő is bátrabb lesz és megtanul kiállni magáért, még ha ez okozza is a könyv végén lévő gyilkos függővéget. A mellékszereplőket is nagyon megszerettem, különösen Luke-ot, izgatottan várom az ő történetét is. Egy kis bibi, ami még feltűnt, hogy ebben a könyvben minden fő szereplő testi-lelki sérült? Lassan alapíthatnak egy önsegítő csoportot. A szülők pedig, főleg Kayden szülei szerintem csődöt mondtak, mert ami történt, leginkább az ő felelősségük, figyelmetlenségük vagy érdektelenségük.
"43. PONT: NÉZZ SZEMBE A FÉLELMEIDDEL, ÉS KÜLDD EL ŐKET A PICSÁBA!"
~Ámen!
Végül, a többi hasonló témájú könyvvel ellentétben ez nem ment 250 oldal után az idegeimre. Ez talán a váltott szemszögnek köszönhető, mert akkor (hála a jó égnek) feleannyit kapunk a női főszereplőből, mint egyébként. Aminek én szívből örülök, mert valljuk be, néhányan igencsak idegtépőek tudnak lenni.
5/4,5* Nagyon tetszett, de azt hiszem, nem kifejezetten az én műfajom ez.
A függővég miatt pedig nem aggódom, mert itt van mellettem a folytatás, haha, de nem kezdem el, mert mazochista vagyok, előtte olvasok valami mást, nehogy túladagoljam magam lelki sebekkel, megrázkódtatásokkal és fájdalommal.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése